Koreában jártunk 4. rész: Étkezési szokások

Mondhatnám, hogy a koreaiak ugyanazt eszik reggelire, ebédre és vacsorára is, mert az asztalon ugyanaz van, de ez így mégsem igaz. Ugyanis annyiféle megrakott tálkát tesznek az asztalra, hogy lehetetlenség mindig mindegyikből enni. Nagyon látványos egy megterített asztal a sokszínű koreai különlegességtől, és eleinte azt gondoltuk, rosszul leszünk, annyit fogunk enni, de ezek mind nagyon könnyű ételek.

Fő ételük a rizs, valamint a rizsből készült tészták, és ehhez rengeteg zöldséget esznek. A rizs nem a nálunk ismert pergős rizs (azt ők semminek nézik), hanem jó ragadós. Külön módszereik vannak rá, hogy minél ragadósabb legyen a rizs, jobb helyeken lepedővászonban püfölik.

Ha van hús is az asztalon, akkor az nagyon kevés. Egyszer egy tradicionális koreai étterembe hívtak meg minket, tízen voltunk az asztalnál, és vendéglátóink nagyon büszkén mondták, hogy marhahúst is rendeltek. Ki is hozott a pincér egy tányéron egy kis húst, egy embernek való adagot, amit letett középre. Vártuk, hogy majd hoz a többieknek is, de nem, ezt mindannyiunknak hozta. Alig mertünk venni belőle, a vendéglátóink is alig vettek, hogy nekünk több jusson, így a végén egy szelet a tányéron maradt a végén, mert azt már senki nem merte elvenni.

A hús mellőzésének nem az az oka, hogy vegák lennének, hanem az, hogy nagyon drága a hús Koreában, legyen az sertés, marha vagy baromfi. A halak és tenger gyümölcsei is elég drágák, kivéve 1-2 olcsó halfajtát.

Egyszer ellátogattunk egy halászfaluba, ahol egy tengerparti halétteremben a bejáratnál kiválaszthattuk az akváriumból a halakat, amelyeket elkészítettek nekünk. Az egyik nagy halat vékony szeletekre vágva, nyersen tálalták (hú, de finom volt), különféle mártásokkal. Közben begyújtották az asztalunk közepén lévő gázrezsót, és bográcsban feltették nekünk a halászlét, amelyet mi magunk fűszerezhettünk be. Vendéglátónk lefoglalta magának a halfejet belőle, mert az Koreában különleges csemegének számít.

Ezután még elfogyasztottunk két langusztát, mert tudtuk, hogy megint sokáig nem jutunk húsféléhez. A matrózok, akikkel az asztalunkat meg kellett osztanunk, folyamatosan Sozu-val (koreai pálinka) kínálgattak minket. Jobban esett volna a halászléhez egy pohár bor, de nem tartottak ilyet az étteremben, mert a bor Koreában olyan drága, hogy szupermarketben sem éri meg megvenni. Ennek valószínűleg az az oka, hogy ott nem nagyon terem meg a szőlő, kivéve egy fajtát, az Othellót, és az abból készült bor nem is drága, és nem is rossz, de sajnos mézédes, így legfeljebb desszert mellé jó.

Ha már az italokról beszélünk, szigorú szabályai vannak az idősebbekkel való koccintásnak, a jobb kezedben a pohár, a bal kezeddel pedig meg kell fognod a jobb csuklódat. A húson kívül még a sajtokat kellett nélkülöznünk. A szupermarketekben egyáltalán nem láttunk kemény sajtokat, csak valami mackósajthoz hasonlót. A tejtermékek is nagyon drágák.

Bárhol voltunk vendégségben, mindenütt csak kis dobozos (3 dl) tej volt, és azt is direkt miattunk vették. Ugyanez volt a helyzet a vajjal, a zongoraművésznő vendéglátónk az első reggelen nem értette, mire várunk, mikor elénk tette a pirítóst. A piacokon a középen lévő hosszú asztaloknál ebédidőben alig lehet helyet kapni, tipikus koreai ételeket sütnek-főznek ott az asszonyok. Ezt is ki kellett próbálnunk persze. Azt figyeltem még meg a piacon, hogy az árusok nem lustálkodnak egy percig sem. Ha épp nem jön vevő, nekiállnak fokhagymát pucolni, mert a fokhagymát mindenki megpucolva és nagy tételben vásárolja.

Egy cukrászdában nagyon érdekes desszertet kóstoltattak meg velünk, ami most jött divatba. Fagyasztott tejet lereszeltek, és azt öntötték le gyümölcssziruppal, karamellel, olvasztott csokival. Nem volt rossz, de nekem az igazi fagyi jobban bejön.

Koreai szabály, hogy kés nem való az asztalra! A kés az egy fegyver! Kés helyett mindent ollóval vágnak fel. Ugyanígy ne várjon az ember villát, mivel pálcikával esznek. Kanalat szerencsére kaptunk a leveshez. Sótartó sehol nem volt kitéve az asztalra. Szalvétát is ritkán kaptunk, ehelyett fóliás nedves kéztörlő volt egy-két étteremben. A tradicionális éttermekben természetesen belépéskor le kell venni a cipőt, az arra rendszeresített polcra helyezni, és aztán a földön ülve enni az asztalnál.

Boldog-boldogtalan, vendéglátóink ismerősének az ismerőse, meg majdnem mindenki, akivel ott kapcsolatba kerültünk, meghívott minket étterembe. Az utolsó este úgy jártunk, hogy kétszer kellett vacsoráznunk két különböző étteremben, mert nagyon megsértődtek volna, ha nem fogadjuk el az egyik vacsorameghívást.

Előfordult olyan is, hogy zongoraművésznő vendéglátónk a lakásba rendelt ételt, mivel ő nem volt egy nagy konyhatündér. Ilyenkor nem ám műanyag- vagy papírdobozokban jött az étel, hanem rendes fémfazekakban, cseréptálakban hozták. Egy órával később odatelefonált a futár, kérdezte, hogy befejeztük-e. Vendéglátónk mondta neki, hogy 10 perc múlva jöhet az edényekért.

Egy alkalommal szupermarketben vett élő langusztát nekünk, és mikor ki akarta venni a dobozból, az egyik megharapta az ujját. Rémülten néztük, és azon aggódtunk, nehogy miattunk ne tudjon zongorázni!

A koreai konyha hipermodern. Megtalálható benne minden háztartási gép, amit csak el lehet képzelni. Hűtőszekrényből minden konyhában kettő van. Az egyik a rendes hűtő, a másik, ugyanolyan méretű, az kizárólag a kimchinek (koreai savanyúság) van fenntartva. Szemetesvödör senkinek a konyhájában nincs. Ők reklámszatyrokba vagy nagy papírzacskókba gyűjtik a szemetet, amit rögtön levisznek a kukába, amikor indulnak valahová.

Utunk során rengeteg különlegességet kóstolhattunk meg. Lehetetlen mindent egy írásban felsorolni. Mint a fentiekből látható, teljesen más alapokon nyugszik az étkezés Koreában, nem csak az alapanyagok, de étkezési kultúra tekintetében is.

Írta: Dorkó Helga