Ma már természetes számunkra, hogy az évnek ezen a napján minden az 1848-49-es szabadságharcról és a márciusi ifjakról szól. Ennek ellenére nagyon kevesen gondolkodunk el azon igazán, hogy mi is kellett ahhoz, hogy ez mára természetessé váljon.
Ebben az írásban, politikamentesen, egy más nézőpontból próbálok tekinteni az akkori eseményekre. Szeretném az emberi tényezőt megvilágítani, illetve a saját elgondolásaimat megosztani veled.
Mindannyian tudjuk, hogy a 48-as eseményeket, egészen pontosan a március 15-ei történéseket több politikai esemény előzte meg. Nyilvánvalóan nem úgy történt a dolog, hogy Petőfi gondolt egyet, és mivel aznap úgysem volt más dolga, hát lázba hozta Pest ifjúságát. Ám bizonyos szempontból mégiscsak így történt.
A márciusi ifjak
Arra próbálok rávilágítani, hogy mi volt a különbség Petőfi, Jókai és a többiek, valamint a hozzájuk csatlakozó egyetemisták között. Egészen pontosan az emberi bátorságról szeretnék pár szót ejteni.
Azon a napon Petőfi nyíltan, tömegek előtt felvállalta érzéseit és gondolatait, és határozottan kinyilatkoztatta azokat. Nem tartom valószínűnek, hogy nem volt benne egy fikarcnyi félelem sem. Mégis megtette, ami óriási bátorságra vall.
Természetesen, az egyetemisták részéről is bátorság kellett a csatlakozáshoz. Ám egész más érzés egy tömeghez csatlakozni, és a megadott irányba haladni tovább, mint magát az irányt meghatározni. Ők sem húzódtak a háttérbe, hogy onnan figyeljék a fejleményeket, tettek valamit, kiálltak valami mellett.
Érdemes végiggondolni, hogy a márciusi események nem úgy kezdődtek, hogy hirtelen ott volt egy tömeg. Petőfi elszavalta a Nemzeti dalt az egyetem udvarán, és ennek hatására kezdett el a hallgatóság tömeggé válni.
El tudod képzelni micsoda megingathatatlan hit kell ahhoz, hogy kiállj néhány ember elé és a bukás lehetőségével dacolva nyilvánossá tedd az érzelmeidet?
Petőfi nem elégedett meg azzal, hogy másra támaszkodjon, vagy más elképzeléseit kövesse. Nem csak az eszméiben hitt, hanem saját magában is.
A mai kor „márciusi ifjai”
Amikor körbenézünk a világban, azt látjuk, hogy ma is vannak emberek, akik bátran kiállnak azokért a dolgokért, amiben hisznek, pedig emberileg ez ma sem könnyebb, mint 1848-ban volt. Azonban ma már fokozatokra oszlott ez az egész bátorság kérdés. Ma már – az internetnek köszönhetően – arctalanul, névtelenül is felvállalhatod a hitedet, az eszméidet. De ez valóban felvállalás? Kockáztatsz egyáltalán valamit, amikor egy fórumon leírod a véleményedet? Tudod jól, hogy leírhatsz bármit, hiszen nem vagy azonosítható. Ez azonban nem bátorság, ez csak szimpla véleménynyilvánítás.
Hétköznapi „márciusi ifjak”
Ez akár te is lehetsz. Nem kell feltétlenül világmegváltó tervekkel előállnod ahhoz, hogy lehetőséged legyen kiállni magadért.
Egy egyszerű példa: Ha konfliktusod támad a munkaadóddal, de meg vagy róla győződve, hogy a te elképzelésed nem csak a saját, de a munkáltatód hasznára is válik, akkor kiállhatsz érte. Mindezt a félelem ellenére, amit a munkád esetleges elvesztése jelent. Nem azt mondom, hogy menj neki bátran bárkinek, félresöpörve a következmények lehetőségét. Ha kiállsz magadért, az nem feltétlenül kell, hogy vérre menő vitát jelentsen. Továbbá nagyon fontos, hogy az ügy, amiért kiállsz, ne pusztán a magad hasznát jelentse.
Sikerült jól elkanyarodnom az eredeti témától, de ezt a pár gondolatot itt a végén muszáj volt leírnom ahhoz, hogy megkérdezhessem tőled: Elég bátornak érzed magad az életedhez?
