A fehér bőr utáni vágy nem újdonság, bár napjainkban ismét reneszánszát éli. Már az ókorban is volt rá példa, hogy a nők különböző praktikákat vetettek be, hogy bőrük fehérebbnek tűnjön.
Van egy mondás Japánban, miszerint a sápadt bőr kilencféle bőrhibát képes elfedni. Ez a meggyőződés lassanként a koreai társadalomban is elterjedt, napjainkban pedig Koreában már sokkal nagyobb gondot fordítanak a nők arcbőrük sápadtságának elérésére, mint bárhol máshol a világon. Ez azonban nem csak Koreára igaz, és nem is csak napjainkban feltűnt érdekesség.
A történelem során többször felbukkant a fehér bőr kérdése. Kleopátra, az ókori egyiptomi királynő gyöngyházporral mosta arcát annak érdekében, hogy fenntartsa sápadtságát. Testét tejben és sörhabban fürdette, valamint ritka növényekből készíttetett pakolást. A fehér bőr mindig is a vagyon és a státus jelképe volt, ezért erősen befolyásolta a szépség alapvető meghatározását. A sötét, napégette arcbőr nagyon sokáig azt mutatta, hogy viselője kemény fizikai munkát végez, ezért nyilvánvalóan alacsony társadalmi státussal bír, ezért ez megvetendő volt, nem számított szépnek. A kutatások szerint nagyon sok nő halt meg higanymérgezésben Európában a XV. és XVI. században, mert akkoriban magas volt a púderek higanytartalma.
Rengeteg bőrápoló termék célja, illetve kiegészítő funkciója a bőr fehérítése, és ez ma már nem csak Koreában jelen lévő elvárás a kozmetikumokkal kapcsolatban. A fehér bőr utáni vágyakozás lassan elterjedt idegen kultúrákban is. Először csak a délkelet-ázsiai országokban, főként a Fülöp-szigeteken és Vietnamban, ahol népszerűek a koreai tévésorozatok. Amióta azonban a koreai szappanoperák egyre jobban elterjednek az egész világon, ugyanebben a tempóban terjed a nők igénye a fehér bőrre.
