Vannak dolgok, melyeket az emberek többsége zsigerből hárít, a nélkül, hogy egyáltalán kipróbálta volna. Sokszor pusztán egy gondolat elég hozzá, hogy valamit ne tegyünk meg, pedig még az is lehet, hogy a javunkra válna.
A legtöbb ilyen dolog a körül forog, hogy mi az, amit megegyünk, illetve valamilyen úton-módon testközeli legyen-e a számunkra, avagy sem. Első hallásra a csiganyál is ilyen dolog. Valljuk be, senkinek sem kimondott vágyálma, hogy csigák mászkáljanak rajta keresztül-kasul.

De van sokkal kevésbé megterhelő módja annak, hogy elérjük a szép bőrt a csiganyál segítségével.

A nőkről azt tartják, hogy szinte bármilyen őrültségre képesek azért, hogy szebbek, fiatalosabbak legyenek, de mi van akkor, ha az, ami első látásra őrültségnek tűnik, tényleg hatásos?

A csiganyál kozmetikai szintű felhasználása Dél-Koreából indult és már keresztül kasul bejárta az egész világot. Ott van például a Benton, mely már nálunk is elismert márkanév. Két fivér nevéhez fűződik a megalkotása. Egyiküknek komoly bőrproblémái voltak és valami olyan megoldást keresett, ami természetes, kíméletes és hatékony.

A csigatelepeken dolgozóknak feltűnt, hogy a bőrük mennyire puha és sima és a kisebb vágások, hegek, szokatlanul gyorsan meggyógyulnak. A csiganyálka  saját védelmi mechanizmusa ennyire hatékony. A házuk rendkívül sérülékeny, ezért ki kellett fejleszteniük valamilyen evolúciós stratégiát a gyors regenerálódás érdekében, melyen az életük múlik. Vizsgálatok mutatták ki, hogy a csiga váladéka segíti a csigaházat a sérülések kijavításában. Rendkívül nagy mértékben tartalmaz kollagént, elasztint és antibakteriális anyagokat, melyek mind nagyon hatékonyak a bőr ápolásában is.

A csiganyál kisimítja a károsodott és durva bőrt, ellenállóvá teszi a stressz ellen. Gazdagon hidratál, látványosan javítja a tónusát, egységesít és csökkenti az apróbb ráncokat. A Benton termékek például kimagasló arányban tartalmaznak természetes összetevőket, mindössze 3 kémiai anyagot tartalmaznak: butilén-glikolt, propilén-glikolt és akrilát térhálós polimert.

A csiganyál minden bőrtípusra ajánlott, de különösen akkor, ha a bőröd:
::: érzékeny
::: problémás
::: kiegyensúlyozatlan víz-olaj háztartású
::: száraz
::: zsíros stresszes, fáradt
ha a savas PH-jú készítményeket nem tolerálja
::: érzékeny különböző kemikáliákra

Bizonyított a hatása! Íme, egy előtte-utána kép. A képen szereplő modell a Benton csiga-méh esszenciát használta.

A kezdeti rossz érzeteket azonnal megcáfolja az első használat. A legtöbb csiganyálas krémnek visszafogott illata van, vagy egyáltalán nincs is. A textúrájuk könnyed, akár krém, akár esszencia. Ha az előbbi, akkor semmiben sem különbözik egy általános hidratálótól, ha pedig esszenciáról beszélünk, akkor olyan, mint egy erősen víz bázisú krém. Átlátszó, könnyen kenhető és a bőr szinte azonnal magába issza. (Zsíros bőrre különösen ajánlott).
Vannak dolgok, amiket tényleg jobb, ha elkerülünk, főleg, ha fizikai tüneteket produkálunk már magától a gondolattól is (qvári fóbiák). Ám érdemes nyitott szemmel járni és felülírni bizonyos sztereotip gondolatokat, melyek talán nem is a sajátjaink, csupán valamilyen (például kultúrából fakadó) általános hiedelmek.

írta: Anna Vent

Ez is érdekes lehet...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük