Nekem ez a hónap inkább a bőrápolásról szólt, mint a sminkelésről, ezért is választottam a legutóbbi csomagomba két olyan terméket is, melyek a mitesszerek eltávolítását, illetve csökkentését segítik, így született meg a legutóbbi pár bejegyzés, mely a mitesszeres bőr ápolásának témakörét járja körbe, s ami remélem, hogy sokaknak nyújtott segítséget és kaptatok általa néhány használható tippet.
A mitesszeres bőrápoláshoz kapcsolódó mostani bejegyzés tehát még mindig ehhez kapcsolódik, fogadjátok sok szeretettel.

A Tonymoly nem véletlenül az egyik legnagyobb márkanév. TONYMOLY az angol TONY (stílusos) és a japán MOLY (becsomagolni valamit) szavak kombinációja. Együtt a TONYMOLY jelentése „a hely, ahol becsomagolják a stílust”. Megszámlálhatatlan kutatás és fejlesztés segít a modern vásárlót a kiváló minőség iránti igényének kielégítésében, a termékek csomagolása pedig ennivaló.
Ez a kozmetikum például szemet gyönyörködtető arany tojás kiszerelést kapott. Kézbe venni is öröm volt.

A textúrája nagyon különleges, egyszerre porózus és balzsamos. A bőr hőjét átvéve lesz lágy és kenhető állapotú. Szelén kivonatot tartalmaz, mely segít a bőrnek a méreganyagoktól való megszabadulástól, így mérsékli a túlzott faggyútermelődést.
Kellemes, enyhén citrusos illata van. Nem túlzok, ha azt állítom, hogy ennyire látványos eredményt kevés kozmetikumtól értem el azonnal, már egy használat után.

Jó alapos arctisztítást követően kentem fel és a szemem láttára lett egységes tónusú a bőröm. Nekem az arcom belsejében vannak kicsit tágabb pórusok, amik sajnos néha jól látszanak, de amikor felkentem ezt a krémet, alig hittem a szememnek. Arról nem is beszélve, hogy a bőröm még semmitől sem volt ennyire selymes. Egész este menetrendszerűen tapogattam az arcom és még órák múlva is érződött, hogy mennyire puha.

Ez a balzsam azonnal kiegyenlíti a pórusok, a finom ráncok és a kisebb hegek következtében a bőr felszínén létrejött szintkülönbségeket, így a bőrt simává, puhává és selymessé teszi. Jobb napokon akár a további alapozást és púderezést is el lehet felejteni vele, de egyébként bármilyen sminket használsz utána, nagyon jól kompatibilis vele.

Le a kalappal, megvan az új kedvencem.

Értékeljük:

Kiszerelés: (20 g)
Hatékonyság: 5 (csak azért 5, mert ez a felső határ)
Csak ajánlani tudom.

írta: Anna Vent

Frissítés: A Tonymoly EggPore Póruskiegyenlítő Balzsamot már nem forgalmazzuk, de próbáld ki helyette a Skinfood Egg White póruskezelő maszkot

Ez is érdekes lehet...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük