Néhány nappal ezelőtt elkezdtem használni a Chica arctisztítót, mert kíváncsivá tett a leírásban szereplő állagváltozás, ráadásul ismét egy parabénmentes készítményről van szó. Felkeltette az érdeklődésemet, hogy a vízálló sminket is néhány perc alatt feloldja. Az első használat után megbizonyosodtam arról, hogy tényleg így van. Ez egy olyan arclemosó, ami kiiktatja a kétlépéses arctisztítást. Nem csak hatékony a Chica arclemosó, de felettébb érdekes élmény vele arcot mosni.

Nem nagyon tudtam elképzelni, hogyan változtatja a halmazállapotát használat közben egy kozmetikum. Hát… nagyon érdekes volt megtapasztalni. Mint a legtöbb koreai kozmetikum, a Chica arclemosó is nagyon gazdaságos. Bár a leírásban az szerepel, hogy két-három pumpányit kell felhordani az arcra, de két pumpányi bőven elég. Első alkalommal három pumpányit tettem a kezemre, de nem igazán tudtam hova kenni, nagyon soknak bizonyult. Másodszor már ügyeltem erre, és akkor már sokkal kevesebbet használtam. Ha nem használsz BB krémet, alapozót vagy púdert, akkor egy pumpányi bőven elég.

A leírás szerint száraz arcbőrre, száraz kézzel kell kezdeni az arclemosást. Ez volt a másik furcsaság. De úgy gondoltam, hogy mindenképpen a használati utasítás szerint járok el, aztán meglátom, mi történik. Kétpumpányi arclemosót tettem a száraz kezemre, majd elkezdtem felkenni a száraz, sminkelt arcomra. Gél állagú, ezért óvatosan még a szemzugba is be tudtam kenni anélkül, hogy belefolyt volna a szemembe. Egyáltalán nem folyik. Tulajdonképpen ez egy „olaj-zselé”.
Elkezdtem az arcbőrömön körkörös mozdulatokkal eldolgozni az arclemosót. Egy idő után kicsit tapadóssá vált. Mintha a BB krém meg a púder felszívta volna az olajat. Majd pár másodperc után fényes-olajossá vált az egész, de akkor sem lett folyós az arclemosó. Még a nyakamat is teljesen bekentem az arclemosóval és egy icipici sem folyt le, még az olajos fázisban sem.

Először az arcbőrömről tisztítottam le a BB krémet, mert látni akartam, hogy néz ki. A szemfestékkel csak utána foglalkoztam, mert ahhoz nyilván be kellett hunyni a szemem. A körkörös mozdulatokat mindössze 10-20 másodpercig végeztem. Nem csak azért, mert ez szerepelt a leírásban, hanem mert türelmetlen voltam és kíváncsi.
Ezután lemostam a kezemről az arctisztítót. Víz alá tartottam az i bling arctisztító készülékemet, és végigmentem vele az arcomon. Érdekes volt látni, ahogy felhabzik. Nem habzik olyan erősen, mint egy szappan, de ahhoz éppen eléggé, hogy kellemes arctisztítás élményt adjon. Ha nincs i bling elektromos arctisztítód, akkor nedves kézzel, az ujjbegyekkel habosítsd fel a Chica arclemosót.

Ezután leöblítettem az arcomat. Már leöblítés közben is megdöbbentem az érzésen. Tapintásra olyan volt az arcom, mintha percekkel azelőtt hidratáltam volna. Puha volt és selymes. De erről lentebb még írok. Most egy kicsit az erős smink lemosásáról szólnék. Ezt a részét ketten teszteltük. Riva lányom ugyanis sokkal erősebb sminket visel, mint én. Kíváncsi voltam, hogy a vízálló szempillaspirállal mit kezd a Chica arclemosó. Arra még inkább kíváncsi voltam, hogy a vízálló szemhéjtussal mi lesz, amit Riva használ. Az alábbi videón saját szemeddel láthatod az eredményt.

Az eredmény lenyűgözött. Dörzsölés és kínlódás nélkül tényleg maradéktalanul eltávolította a sminket. Nem maradt utána halvány szürke folt, vagy a szem alatt „pandakarikák”. Egyszerűen, nyom nélkül eltűnt a smink fél perc alatt.
Két észrevételemről szólnék még, az arctisztítás utáni állapotról és a Chica arclemosó illatáról. Az illata nem nyűgözött le túlságosan. Mivel parabénmentes készítmény, így semmilyen mesterséges illatanyagot nem tartalmaz. Egyszerű növényi olaj illata van. Ízlés kérdése, hogy kinek hogy tetszik. Nekem nem annyira. Viszont arctisztítás után egy-két perc után már nem érződik, főleg, ha azonnal krémezel, ahogy kell.

Az arcbőröm állapotáról csak annyit, hogy kiemelkedően hidratált érzés volt arctisztítás után. Akkor érződött igazán, amikor már száraz volt a bőröm. Sima volt és puha. Mintha már hidratáltam volna (mivel azt is tettem arctisztítás közben, ugyanis a Chica arclemosó nagyon sok hidratáló összetevőt tartalmaz).

Az arcápolás további lépései közben is érezhető volt a különbség. A krém sokkal könnyebben volt eldolgozható, és sokkal gyorsabban szívódott fel. Mindent összevetve, akár sminkelsz, akár nem, a Chica arclemosó kellemes érzést, teljes tisztaságot és kellemes hidratáltságot nyújt számodra.
Nem kell döntened tisztaság és hidratáltság között. A Chica arclemosó mindkettőt megadja.

Tesztelte: Franky Silver

Franky

Frissítés: A Chica arclemosót már nem forgalmazzuk, de nézz körül arctisztítóink közt!

Ez is érdekes lehet...

1 hozzászólás

  1. Egy fantasztikus arctisztító termék. Tökéletesen tisztít, de közben táplál is, az arc bőre nemcsak megtisztúl, de szinte feltöltődik nedvességgel. Az elektomos arctisztítóval együtt ez lessz az egyik kedvencem.

Hozzászólás a(z) Mné Andi bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük