Írok most a koreai fürdőszobáról, tisztálkodási szokásokról, mert ez egy külön fejezetet érdemel. Koreai utunk során barátnőnk, Lee rokonainál szálltunk meg több városban is, így volt alkalmunk tapasztalatot gyűjteni.
A koreai fürdőszoba nem más, mint egy nagy zuhanyozó. Ez azt jelenti, hogy zuhanykabin nem létezik, A falon van a zuhanyozó csap, amely levehető, és zuhanyozás közben az egész fürdőszoba ázik.

A fürdőszobapadlón egy központi lefolyó van, ahol lemegy a víz. A család tagjai különböző időpontokban zuhanyoznak, így gyakorlatilag állandóan vízbe lép az ember, ha kimegy WC-re vagy a mosdóhoz akar menni.

Emiatt rendszeresítve van egy műanyag papucs a bejárati ajtónál közös használatra, aki oda belép, az belebújik, hogy ne legyen vizes a lába (mert ugye az egész lakásban szigorúan csak mezítláb lehet közlekedni).

Miután lezuhanyozott az ember, egy kéztörlő nagyságú törölközőbe megtörölközik, mert ennél nagyobb méretű törölközőt nem használnak.

A kéztörlő utána megy egyenesen a szennyesbe, mivel egy törölközőt a koreaiak kétszer nem használnak. Egyszer sikerült csak megmentenem a törölközőmet a vendéglátó háziasszony elől, úgy, hogy magammal vittem a hálószobába. De másnapra már ott is megtalálta, és bedobta a mosásba.

Mosás: minden háztartásban van egy óriási űrtartalmú mosógép. Az egyik rokon, akinél laktunk, szingli zongoraművésznő volt, és az ő mosógépe is ekkora kapacitású volt. Csak akkor indítja be a mosást, ha a dob teljesen megtelik (mondjuk a szennyes háromnegyed részét a törölközők teszik ki). A szárítógép nincs elterjedve, a rengeteg mosott ruhát egy külön helyiségben lévő, több méter hosszú fregolira akasztják, ez egy üvegablakos teraszon van. A ruhák 3 napig száradnak a páradús levegő miatt.

Hozzátartozik még a fürdőszobához a high-tech WC, melynek kezelése túlságosan bonyolultnak tűnt, így nem tanultuk meg, bár barátnőm egyszer megnyomott egy gombot, minek következtében fröcskölni kezdett kifelé a víz a WC-kagylóból a fürdőszobapadlóra, és alig bírtuk leállítani.

Komoly gondot szerencsére ezzel nem okoztunk, mivel a padló a zuhanyozás miatt már amúgy is vizes volt:) WC-ülőke-melegítő, elöl-hátul intim-mosó, fertőtlenítő, meg még ki tudja milyen funkciók voltak rajta.

Ha már a WC-nél tartunk, meg kell jegyeznem, hogy nyilvános WC-kel nagyon jól el van látva az egész ország, 100 méterenként talál az ember ingyenes, tiszta WC-t WC-papírral (!!). A koreaiak nyilvános helyen a “pottyantós” megoldást preferálják, roggyantott térddel a luk felett, de a turisták kedvéért minden helyen van angol WC is. Zöld, illetve piros lámpa jelzi az ajtókon, hogy melyik WC szabad. Előkelőbb helyeken öntisztító WC-kagyló is van, amely gombnyomásra tiszta nylonnal bevont ülőkét forgat ki.

Visszatérve a fürdőszobára, mérleget egy helyen sem találtunk, pedig szerettük volna megmérni magunkat, mivel állandóan tömtek minket a vendéglátóink. A zongoraművésznőnek szerencsére volt valahol a szekrény hátuljába eldugva egy mérlege, mert ő is csak ritkán mérte a testsúlyát. A hölgy reggelenként a mosdónál szépítkezett, sminket nem nagyon használt, (nem is volt rá szüksége, annyira szép bőre volt), viszont minden reggel felragasztotta a műszempilláját, mivel a koreai nőknek szinte egyáltalán nincs szempillája.

Furcsa és egyben érdekes is volt megtapasztalni ezeket a körülményeket.

Írta: Dorkó Helga

Ez is érdekes lehet...

2 hozzászólás

  1. Jaj, de jó volt alvasni az élményeket.

    Köszi!!

    Csilla

    1. Helgának köszönjük, hogy rászánta az idejét és energiáját, hogy leírja nekünk az élményeit.

Hozzászólás a(z) Franky bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük