Közkívánatra a Benton koncentrált arckrémet teszteltem a héten. Ennek a krémnek is a méhméreg és a csiganyálka a fő hatóanyaga. Kíváncsi voltam, hogy miben nyújt mást, mint a többi Benton kozmetikum. Mint ahogy ezt már megszoktuk a többi Benton kozmetikumnál, a koncentrált arckrém is parabénmentes. Semmilyen szintetikus anyagot nem tartalmaz. Ez kifejezetten nagy előny érzékeny vagy problémás bőr esetén. De normál bőrre sem árt, ha „tiszta” kozmetikumokat használunk.

Néhány héttel ezelőtt még tégelyben lehetett kapni a Benton csiga-méh koncentrált arckrémet, majd a csomagolása tubusra változott. Ennek örültem, mert így nem kell belenyúlni a krémbe, így az tiszta marad. Érdekes – és ezen nyilván nem csak én lepődtem meg – hogy a leírás szerint ez a krém ugyanúgy alkalmas zsíros bőr és pattanások kezelésére, mint száraz bőr hidratálására és ránccsökkentésre. Egy ilyen ígéretet muszáj volt letesztelnem.

Használat

Arctisztítás után először a Benton tonert használtam, azután a Benton eszenciát, majd a Benton csiga-méh lotiont, és csak utána kentem fel a Benton koncentrált arckrémet. A fotón láthatod a megfelelő sorrendet. Lejjebb a videón meg is tekintheted a használati sorrendet.

A krém állaga megdöbbentően „kemény”. Nem tudok rá hirtelen más szót. Annyira tömény, hogy már szinte kemény a krém. Ez azonban nem akadályozza az egyenletes eloszlatást és a felszívódást. Először fura volt látni, hogy teljesen fehér lett az arcom, mert lassan, fokozatosan szívódik fel a krém. Érdemes belemasszírozni a bőrbe. Aztán rájöttem, hogy túl sokat próbáltam meg felhordani. Első alkalommal a felét le kellett törölnöm. Nagyon kevés kell belőle.

Tekintsd meg az alábbi videón a Benton kozmetikumok használatát!

A hatás meglepően gyorsan jelentkezett. Néhány óra múlva a pórusok összébb húzódtak, az arcbőröm színe egyenletesebb lett. Az plusz eredmény, hogy nagyon puha és hidratált lett a bőröm.

Sminkeléshez

Másnap megpróbáltam rá sminkelni. Bár nem sok reményt fűztem a dologhoz, mert nagyon tömény a Benton krém. A fotón láthatod a Benton krém állagát bőrre kenve. A kézfejen mutatom, mert ott jobban látszik.

Sminkeléskor attól féltem, hogy túl tapadós lesz és nem fogom tudni eldolgozni felette a BB krémet. Hát nem volt könnyű feladat. Kicsit több időbe telt a sminkelés, mint általában, mert a BB krém egyenletes eloszlatása a Benton krémen nem volt egyszerű. De megérte a rá szánt időt és energiát. A Benton krém és a BB krém szinte eggyé vált. Igazán tartós smink lett az eredmény.
Hasonló volt az élmény a Benton csiga-méh lotionnál tapasztalt sminkeléshez.

Éjszakai pakolásként

Szinte mindent kipróbálok éjszakai pakolásként, függetlenül attól, hogy az nappali vagy éjszakai kozmetikum. A Benton koncentrált arckrémet is kipróbáltam. Kíváncsi voltam, hogy nagy mennyiségben, amikor lelassul a vérkeringés és a többi életfunkció, akkor milyen hatást váltanak ki ezek az elképesztő hatóanyagok.

Este lefekvés előtt megtisztítottam az arcom, majd következett a Benton toner és a Benton esszencia normál mennyiségben. Ezek után felkentem kb. dupla mennyiségű Benton koncentrált arckrémet. Nem zavart, hogy fehér marad a bőröm, nem töröltem le a felesleget. Így feküdtem le aludni.
Reggel szó szerint nem ismertem magamra. Olyan volt a bőröm, mintha alvás közben éveket fiatalodtam volna. Itt nem csak a ránccsökkentésre gondolok. Élettel teli lett a bőröm. Kiegyenlítődött a színe és simább lett a felszíne.

Extra bónusz

Amikor négy napja használtam a Benton koncentrált krémet, történt egy furcsaság. Sosem hittem volna el, ha más meséli. Évtizedekkel ezelőtt, konkrétan négy-öt éves koromban volt egy kisebb balesetem. Besétáltam a lengő hinta alá és felszakadt a szemöldököm mellett a bőr. Az ambulancián összekapcsolták. Bár nagyon sok idő telt el, a heg megmaradt. Nem vészesen látványos, BB krémmel nagyon jól el tudom fedni, de engem zavart.
Amikor a Benton krémet négy napja használtam, arra lettem figyelmes, hogy a szemöldököm mellett a bőr folyamatosan viszket. Nem értettem, hogy mitől. Először arra gondoltam, hogy valami allergia, vagy nem is tudom mi. Aztán rájöttem. Az ezer éves heg gyógyulni kezdett. Hát nem döbbenetes??? A heg elkezdett eltűnni. Nem mondom, hogy teljesen eltűnt, de már olyan halvány, hogy BB krém nélkül is alig látható.

Ez az erőteljes regenerálódás, amit ez a krém nyújt, felülmúlhatatlan. Nyilván más típusú hegeket – pattanásból visszamaradottakat és egyebeket – is hasonló hatékonysággal el tud tüntetni a Benton krém. Természetesen, a szemkörnyéki- és homlokráncok is elkezdtek feltöltődni, de ezeken kívül még valamit meg kell említenem.

Az előzőleg említett problémákon kívül engem különösen zavart a nyakam állapota. Ugye, azt mondják, a nyak öregszik a leggyorsabban. A nyakamon már évek óta „bevésődött” csíkok voltak. Bár mindig bekenem a nyakamat is, de ott mintha hatástalan lett volna bármiféle kezelés. Egészen eddig. A Benton koncentrált arckrém ezen is segített.
A nyakamon a csíkok teljesen elhalványultak. Látszanak még mindig, de közel nem olyan vészes az állapot, mint néhány napja. Ezek után már csak azon csodálkozom, hogy ez a kiemelkedően hatékony kozmetikum miért ilyen olcsó? Ugyanis az ára tényleg bárki számára megfizethető, 7.000 forint alatt van. Tényleg nem értettem, mert egy ilyen hatásfokú krémért én akár kétszer ennyit is boldogan adnék.

Aztán elolvastam a Benton interjút újra, amit Riva lányom néhány hete fordított, és rájöttem a titokra. A Benton üzletpolitikája nélkülözi a tömegmédiát, ami nyilván nagyon sokba kerülne. Más esetben a tévé és egyéb reklámokat a vásárlóknak kell megfizetni.
Visszatérve a Benton koncentrált arckrémre. A márkának már hetekkel ezelőtt elkötelezett hívévé váltam. Egy pár napja azonban döntöttem. Amikor csak lehet, a Benton koncentrált arckrémet használom, a többi Bentonnal együtt. Egyszerűen imádom! 🙂

A teljes Benton csomagot érdemes beszerezni, mert együtt még hatékonyabbak a készítmények, mint egyenként. Ráadásul, a teljes Benton csomaghoz, most ajándék Benton arcmaszk jár!

Ha szeretnéd a teljes Benton csomagot ajándék arcmaszkkal, akkor ITT megrendelheted.

Tesztelte: Franky Silver

Franky

Ez is érdekes lehet...

40 hozzászólás

  1. Üdv! Érdeklődnék hogy a test más
    területein is alkalmazható e a krém?

  2. érdeklődni szeretnék ,hogy aki alergiás a méh csipésre az is használhatja a benton krémeket. Hogyan rendelhetek előszőr csak kis kiszerelésben,hogy kiprobálhassam.kőszőnőm üdvőzlettel Erika

  3. Szia. Azt szeretném kérdezni, hogy szolárumozás mellett használható? Mert nekem fontos a barna bőr, nem fogja világosítani a fehérítő miatt?

    1. Szia Katy!
      Nyugodtan használhatod mellette, nincs ekkora fehérítő hatása, nem lesz kevésbé barna a bőröd, inkább a nyugtató, hidratáló, regeneráló hatása az elsődleges. 🙂

      1. Köszönöm. Még azt szeretném kérdezni, hogy, hogy valamelyik krémjéből keverhető ki bb krém? Csak szem alá használnám. Gondolom, nem sok esély van rá, mert nekem az lenne fontos, hogy szépen eldolgozható legyen. A sima alapozóm önmagában túl tömény/száraz, és mindig vakolatnak látszik, beleül a ráncokba.

        1. Szia!
          Vannak, akik a kedvenc alapozójuk és némi hidratáló krém keverésével házilag gyártanak maguknak „BB krémet”, de az ugyebár nem eredeti BB krém. Van viszont korrektorunk szemkörnyékre, ha csak oda kellene. Illetve az még a pattanásokhoz is jó, itt tudod megnézni, ha érdekel: http://ambroziakozmetikum.net/missha_the_style_korrektor_szemkornyekre
          Nekem bejött, mert én is sokat küzdöttem azzal, amit írtál is, hogy sok minden beül a szem alatti kis ráncokba, ez a korrektor (nekem legalábbis) megoldotta ezt a problémát 🙂

  4. Szeretném megkérdezni, hogy mivel a csigajkrém fehérít is, szabad ezt hasznélni most nasütésnél is nappali krémnek vagy inkább csak éjszaka kellene? Nem akarok újabb foltokat szerezni magamra. Köszönöm!

    1. Kedves Eszter,
      A Benton krémeket lehet használni napsütésben is, mivel nem peeling alapon fehérít. Azonban érdemes fölé fényvédőkrémet vagy BB krémet kenni. A BB krém regeneráló alapozó, ami fényvédőt is tartalmaz. Valójában fényvédő mindig szükséges, amikor utcára megyünk, akkor is, ha nem süt „hétágra” a nap.

      1. Köszönöm, kkor ez megnyugtató, használom nyáron is, fényvédőt mindig kenek rá és az alapozóban is van fényvédőm. A régi foltokon, amelyek napsütés hatására előjönnek is segít folyamatosan? Gondolom, azért régebbi hegeknél, foltoknál az eglsz bőrnek le kell cserélődni ahhoz, hogy új ép sejtek keletkezzenek, ez hónaokig eltarthat, nem?

        1. Kedves Eszter,
          Van amikor tényleg hónapokig tart a hegek eltüntetése. Attól függ mennyire mély és mennyire régi (gondolom). A régi foltokon is segít, mivel a sejtmegújulás azokat is halványítja. Nekem bevált. Teljesen nem tüntette el a nagyon régi napfoltokat, de annyira elhalványította, hogy már nem szembeöltően csúnya. Ezek a foltok sem két perc alatt alakultak ki, tehát a rendbehozása is időt vesz igénybe.

  5. érdeklődni szeretnék,hogy terhességi csíkok, striák ellen is hatékony lehet-e ez a fantasztikus készítmény?

    1. Kedves Jucika,
      Köszönöm, hogy felvetetted a kérdést, mert ez tényleg kimaradt a leírásból és a tesztből is. Terhességi csíkok regenerálására és megelőzésére is nagyon hatékony a Benton krém. Rugalmassá teszi a bőrt. Ha már kialakultak a striák, akkor is segít regenerálni a megszakadt kötőszöveteket. A Benton csiga-méh gyengéd lágy krém az állaga miatt talán jobb választás lehet, könnyebb eloszlatni nagy felületen.

  6. Szia. Szeretném megkérdezni, hogy rosaceas bőrre használhatóak-e.

    1. Szia Brigi,
      Rosaceás arcbőrre kifejezetten jó hatása van a Benton csiga-méh kozmetikumoknak. Saját tapasztalatból mondom. Nagyon szépen elhalványítja a vörös foltokat, regenerálja a megpattant ereket. Úgy a leghatékonyabb, ha a teljes csomagot használod. A nagy Benton tesztet itt találod: http://ambroziablog.hu/nagy-benton-teszt/

  7. Szeretnem megkerdezni hogy szaraz vizhianyos borre is jo az arckrem? Szemranckrem?

    1. Kedves Zsuzsa,
      A Benton csiga-méh kozmetikumok kiválóak száraz vízhiányos bőrre is. A teljes csomag tesztjét itt találod: http://ambroziablog.hu/nagy-benton-teszt/
      Javasolom, hogy éjszakai pakolásként is próbáld ki a Benton koncentrált krémet. Száraz bőrödet nagyon jól feltölti nedvességgel.
      Szemkörnyékre is alkalmazható, nagyon jól kiváltja a szemránckrémet.
      Legyen szép napod!

  8. Megszeretném kérdezni hogy ez a krém a pigment foltokra is jó? Mert hallottam valami ilyesmit hogy erre is ajánlják !

    1. Kedves Julcsi,
      Igen, a Benton csiga-méh kozmetikumok nagyon jók pigment foltok halványítására-eltávolítására. A készítmények együttes használata a leghatékonyabb. A teljes Benton csomag tesztjét itt találod: http://ambroziablog.hu/nagy-benton-teszt/
      Legyen szép napod!

  9. Először féltem ezektől a termékektől, mivel allergiás vagyok a méhcsípésre, de jókat hallottam a márkáról, szóval gondoltam, kipróbálom.
    Először rendeltem a koncentrált krémből és az esszenciiából, és el vagyok ragadtatva az eredménytől. Most már rendszeresen használom a tonert, az Esszenciát, a lágy krémet és a Koncentrált krémet (bár jobban szeretem éjszaka hasnzálni, mivel a zsíros bőrömre nappal túl nehéz).
    Sokat javult az arcbőröm, mióta a Benton termékeket használom: a bőröm hidratált, élettel teli, és ami a legfontosabb, hgoy a bőrhibáim eltűntek és nem is jöttek vissza.
    Persze minden embernek más bőre van és ami nekem jó, nem biztos, hogy másnak is. Én továbbra is rendelni fogom, mivel az én bőrmön nagyon jó eredményeket mutat.

    1. Kedves Nicky,
      Nagyon örülök, hogy neked is tetszenek a Benton kozmetikumok. Köszönöm, hogy leírtad a tapasztalataidat. Használd továbbra is egészséggel!
      Legyen szép heted!

  10. Az esszenciát és a tonert már jó ideje használom, és most végre kipróbáltam a koncenrtrált krémet is. abszolút kedvenc! teljesen rendbehozta a bőrömet. annak ellenére, hogy milyen gazdag hidratáló, nem nehéz a bőrömön. A barátnőim nem hitték el, hogy milyen jó a csiganyálka, de most én nevetek!

    1. Kedves Bolgár Ottóné,
      Örülök, hogy megosztottad velünk pozitív tapasztalataidat. Gondolom, most már a barátnőid is kíváncsiak, hogy pontosan mit használsz. Továbbra is használd egészséggel a Benton termékcsaládot.

  11. Imádom a Bentonokat, már a harmadik csomaggal vettem mindegyikből. nagyon érzékeny, kombinált, pattanásra hajlamos bőröm van, és a kozmetikai összetevők 80%-ára rosszul reagál. A Bentonok halványították az aknés hegeimet, eltüntette a közepes aknémat, és mikor megjön, már csak egy-két pattanás jelenik meg az arcomon a sok helyett.

    1. Kedves Kitti,
      Köszönöm, hogy itt is megosztottad tapasztalataidat. Örülök, hogy ennyit javítottak a Bentonok az arcbőrödön. Használd egészséggel továbbra is.

  12. Szia!

    Kaptam ajándlkba csiga esszenciát és koncentrált krémet. Az lehetséges, hogy fokozatosa világosítja el a foltokat majd? én így vettem észre, hogy már vana hol világosabb a bőrüm, van ahol még ott a folt, illetve szeretnlm megkérdezni, hogy az normélis, hogy napközben úgy érzem, hogy bizsereg az arcom?:))) éjjelre használom a krémet, nappalra nem, de lehet beszerzem majd a láhy krémet is nappalra.

    Köszönöm!

    Eszter

    1. Kedves Eszter,
      Köszönöm, hogy megosztottad velünk tapasztalataidat. Jól érzékeled, a Benton kozmetikumoknak erőteljes tónuskiegyenlítő hatása van, világosítja, hosszú távon eltünteti a foltokat.
      Az arcbizsergésről már más is beszámolt. Teljesen normális érzés. A regenerálódást érzed.
      Érdemes beszerezned a teljes Benton csomagot, úgy fejti ki legjobban a hatását. Ráadásul most Benton arcmaszk hozzá az ajándék. Itt találod: http://ambroziakozmetikum.net/nagy-benton-csomag
      További kellemes napot kívánok neked!

      1. Szia!Érdeklődnék,hogy esetleg a májfoltot eltüntetné vmelyik?Ha igen akkor melyik?Köszi

        1. Kedves Bernadett,
          Mindegyik Benton csiga-méh kozmetikumnak van foltfehérítő hatása. Együtt használva a leghatékonyabbak.
          A teljes Benton csomagot tesztjét itt találod: http://ambroziablog.hu/nagy-benton-teszt/
          További szép napot!

    2. Szeretném kipróbálni a Benton csiga – méh arckrémet.

      1. Kedves Lukács Lászlóné,
        A teszt alatt, a bal oldali képre kattintva tudod megrendelni a Benton koncentrált arckrémet.
        További szép estét!

  13. Ez a legjobb! Miután felkenem, hidratáltnak és nyugodtnak érződik a bőröm. Szó szerint beleolvad a bőrbe, és tökéletes primernek smink alá. Ha lefekvés előtt kenem be vele, reggelre puha és nyugodt lesz a bőröm.

    1. Kedves Ildikó,
      Örülök, hogy neked is bevált a Benton krém. Használd egészséggel!

  14. Én rendeltem Benton Csiga-méh krémet, KB. egy hónapja, de az a krém amit megkaptam nem ilyen tubusban volt, fehér volt a doboza. Megszeretném kérdezni, hogy akkor én nem az eredetit kaptam kézhez. Telefonon rendeltem, de én nem vagyok úgy elájulva tőle, mint ahogy itt írva van, ráadásul két tubussal rendeltem. Köszönöm a válaszukat, tisztelettel Magdi.

    1. Kedves Magdi,
      Biztos vagyok abban, hogy NEM Benton krémet rendeltél. Soha nem volt a Benton krém fehér dobozban. Utána néztünk az Ambróziánál, és a neveden nincs megrendelés. Valahonnan máshonnan rendelted, és nem ezt a kozmetikumot. Sajnálom, hogy így jártál. Nálunk minden kozmetikum eredeti, és a visszajelzések alapján nagy megelégedettségnek örvendenek a készítmények. Javasolom, hogy próbáld ki az eredeti Benton kozmetikumokat nálunk.

      1. Borzalmasan sajnálom, hogy tévedtem, mert utánanéztem, és valóban nem Önöktől rendeltem, van egy másik cég is aki csiga krémet árul, és azt hittem, először, hogy ez egy cég. Furcsa volt, hogy egyszer fehér tubust láttam, máskor meg színeset, és pont ezért írtam a cikkhez. Mélységesen sajnálom a kellemetlenségemet Önökkel szemben. Remélem, hogy rendelhetek Önöktől ezek után majd krémet, elmúltam már hatvan…. Tisztelettel Dányi Magdolna.

        1. Kedves Magdolna,

          Egyáltalán nem okozott kellemetlenséget. Tisztában vagyok vele, hogy több cég árul hasonlónak feltüntetett készítményeket. Hogy rendelhet-e tőlünk, ez nem is kérdés. Nagyon örülök neki, ha az eredeti kozmetikumokhoz hozzá tud jutni és kíváncsi leszek az ezekkel kapcsolatos tapasztalataira.

          A Benton kozmetikumok itt találhatók: http://ambroziakozmetikum.net/benton-mehmereg-csiganyalka

          Bármilyen egyéb kérdéssel kapcsolatban szívesen állok rendelkezésére, akár telefonon, akár e-mail-en.

          További szép napot!

  15. Szia! Én mintát vettem belőle ilyen kicsi üvegekben. Tonert (skin van ráírva a címkéjére) és eszenciát. Ez a kettő is elég? Három termék volt ilyen kis mita formában, és kilegóztuk, hogy a toner kell, meg ha nem akarok háromféle cuccot venni, akkor a kettőből az egyik. Pont most vannak olyan napjaim, hogy hol hajnal négyre megyek dolgozni, hogy hatra stb, úgyhogy nem tudom megmondani, hogy ez a kettő együtt mennyire frankó:) Egyelőre vannak pattanások rajtam ugyanúgy, de gondolom egy, eleve pattanásokra hajlamos bőrnél, összevissza alvás, stressz, pesti levegő mellett azért nem tud pikpak csodák tenni a dolog…

    1. Szia,
      Először én is csak kettőt használtam, és hatékony volt úgy is. Az erősebb hatás érdekében végül úgy döntöttem, hogy mind a négyet használom, a skin tonert, az esszenciát, a lágy krémet és a koncentrált krémet is. Óriási a különbség, ha mindet használod. Pesti levegő és stressz ide vagy oda, a Benton kozmetikumok csodát műveltek a bőrömmel. A lényeg, hogy a skin toner és az esszencia is nagyon jó, és látod majd a változást, de ebben az esetben a több még jobb. 🙂

  16. A kislányomnak nagyon gyulladt pattanásos volt a bőre. Sok mindent kipróbált már de semmi nem használt. Talán ideig-óráig jobb lett de tartósan semmi nem használt. Sajnos már a hegek is megjelentek. Rendeltem neki egy arckrémet de nem mondtam neki hogy honnan van és mi van benne, mert tartottam tőle ha megtudja nem fogja használni. A hatás már néhány nap után jelentkezett. El sem hittem hogy ilyen szépen letosztul a bőre 1 hét után. Boldogan ujsagolta hogy nem kell vastag alapozó réteget kenni magára már egy.kis BB krém is elég. Már tudja mit tartalmaz a krém és újabb adagot rendeltem neki.:):-)

    1. Kedves Joli,
      Nagyon örülök, hogy nektek is bevált a Benton krém. Használjátok egészséggel, szépüljetek! 🙂

Hozzászólás a(z) Nicky bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük