Amikor először hallottam a Benton kozmetikumokról, őszintén szólva, kicsit húztam a számat. Nem is igazán akaródzott kipróbálni. Általában távol tartom magam a túlságosan extrém dolgoktól. Márpedig a Benton készítmények igen extrém hatóanyagokkal rendelkeznek. A méhméreg és a csiganyálka mondható annak. Végül rábeszéltem magam a kipróbálásra.
Ebben sokat segített, amit a leírásban olvastam, miszerint nagyon sok bőrproblémára megoldást nyújtanak ezek a készítmények. Még most is jól emlékszem, egy álmos vasárnap délután olvasgattam a leírást. Kicsit hitetlenkedtem, de valójában felvillanyozott a lehetőség. Egy ilyen kihívást nem hagyhattam szó nélkül.

Végül alaposan átrágtam magam az összes Benton kozmetikumon, és döntöttem. Az arcbőröm a legjobb „tesztalany”, mivel szinte minden létező bőrproblémát ismerek sajnos. Problémát okoz számomra a kevert bőröm, ami néha túl száraz, néha túl zsíros. Változékonysága függ az időjárástól, az egészségi állapotomtól, de még a hangulatomtól is.
Emellett enyhén rosaceás, tehát nem túl egyenletes a tónusa. És akkor még nem említettem a tág pórusokat és a mély ráncokat. Mindent összevetve, volt mit javítani a bőrömön, és úgy gondoltam, most megmutathatják a Benton kozmetikumok, hogy mit is tudnak valójában. Előttem állt egy lehetőség, hogy az évek óta tartó küzdelemnek végre véget vessek. Újra feléledt bennem a remény, hogy talán mégis van lehetőségem javítani a bőröm állapotán.

Elkezdtem használni a Benton Csiga-méh Skin tonert, a Benton csiga-méh eszenciát, a Benton csiga-méh lotion-t és a Benton csiga-méh koncentrált arckrémet.

Ebben a sorrendben, mivel így kell használni. Az alábbiakban leírom a folyamatot, és egyenként szólok néhány szót a készítményekről. Következzen hát a „Nagy Benton teszt”.

Benton csiga-méh Skin toner

Már a leírás olvasása közben két dolgon döbbentem meg. Az egyik, ami minden Benton kozmetikumra igaz, hogy teljesen vízmentesek. Nem tartalmaznak vizet, ezt „Bentonéknál” szűrt csiganyálkával helyettesítik.
A másik furcsaság az volt, hogy a koreai tonerek egyáltalán nem olyan célúak, mint az európai tonerek. A tonerekkel kapcsolatban megszoktuk (mi, európaiak), hogy ez az arctisztítás utolsó lépése, tehát a pórusokban és ráncok mélyén maradt szennyeződést távolítjuk el vele. Hát, a koreai tonerek nem ilyenek. Ezek jelentik az arcápolás első lépését. Felkészítik a bőrt arra, hogy az utána következő kozmetikumok hatóanyagai jobban hasznosuljanak.

Lemostam az arcom, majd szárazra töröltem. Ezután kinyomtam a tenyerembe három pumpányi Benton Skin tonert. Ez soknak bizonyult, úgyhogy a következő alkalommal már csak két pumpányit használtam a tonerből. Nem szabad vattapadot használni, pazarlás lenne. Közvetlenül a bőrön kell eloszlatni.
A csomagolása nagyon praktikus, pumpás üvegben van. Még véletlenül sem tudtam többet kiönteni belőle, mint amennyit akartam (ami más tonereknél bizony előfordult régebben).
Az állaga és a színe, mint a tiszta vízé. Illata pedig egyáltalán nincs.
Amikor a tonert eloszlattam az arcbőrömön, azonnal éreztem valamit. Olyan érzés volt, mintha hosszú idő után „megitattam volna” a bőrömet. Egy pillanat alatt felszívta a tonert. Talán 10 másodpercet kellett várnom, hogy folytathassam a bőrápolást a Benton esszenciával.

Benton esszencia

A Benton eszencia – a tonerhez hasonlóan – pumpás üvegben van. Két pumpányi első ránézésre nagyon kevés, mégis bőségesen elég egy alkalomra. A Benton esszencia gél állagú, színe víztiszta, illata nincs.

A toner után ezt oszlattam el a bőrömön. Nagyon könnyű egyenletesen eloszlatni. A toner után nagyon gyorsan felszívódik, kb. 10 másodperc alatt. Sima lett tőle az arcbőröm felszíne és olyan érzés volt, mintha egy védőréteget vontam volna köré. Akár itt abba is hagyhattam volna a bőrápolást, de semmiképpen nem akartam kihagyni a krémeket.

Benton csiga-méh Lotion

A Benton lágy krém és a Benton koncentrált krém akár ki is válthatnák egymást, ám a hatékonyság megnövelése érdekében egyiket sem akartam kihagyni a nagy Benton tesztből.

A két krém hatóanyaga és hatása hasonló, az állagukban van számottevő különbözőség. A Benton lágy krém – mint a neve is mutatja – sokkal lágyabb állagú. Egy ideig gondolkodtam, hogy melyik krémet válasszam, végül úgy döntöttem, hogy egyiket sem hagyom ki. Először a Benton lágy krémet kentem fel, ami nagyon gyorsan felszívódott. A többi Benton kozmetikumhoz hasonlóan ennek a krémnek sincs színe vagy illata, organikus készítményről van szó. A krémről az erről készült tesztben lehet többet olvasni itt: Benton csiga-méh gyengéd lágy krém teszt.
A felkenés és felszívódás után már jöhetett is a Benton koncentrált arckrém. Annyit azért hozzá tennék, hogy a két krém együttes használata gyorsabb és látványosabb eredményt hozott, mint előzőleg, amikor vagy egyiket, vagy másikat használtam.

Benton csiga-méh koncentrált arckrém

A Benton koncentrált arckrém nem olyan régen még tégelyben volt. Az utóbbi hetekben változott a csomagolása tubusra. Ennek én nagyon örülök, mert nem szeretek belenyúlni kézzel a krémekbe.

A krém használatakor először az állagán lepődtem meg. Nagyon tömény, kemény krémről van szó. Ezen a készítményen szó szerint éreztem, hogy vízmentes. Színe hófehér, illata nincs. Első használat alkalmával többet akartam felkenni az arcomra, mint amennyi ideális, így a fele egy papír zsebkendőn kötött ki. Nagyon kevés kell belőle.
Az eloszlatása kicsit nehézkesebb, mint az előző két kozmetikumé. Rá kell szánni egy percet, bele kell masszírozni a bőrbe. Először teljesen fehér lett a bőröm és megijedtem, hogy olyan marad, de némi türelem és egy kis masszírozás után bele tudtam dolgozni a bőrömbe. Egy-két perc alatt felszívódott és nem hagyott maga után ragacsos érzetet.

Bentonok után a sminkelés

A teljes bőrápolás után következett a sminkelés. Régóta BB krémet használok, amit az alapozóhoz hasonlóan kell felhordani és eldolgozni. Előnye, a rengeteg más előny mellett, hogy fényvédőt tartalmaz, ami nagyon fontos az arcbőr szempontjából. A Benton krém felszívódása után elkezdtem felhordani a BB krémet, majd próbáltam a lehető legjobban eloszlatni. A Benton krémen ez nem volt egyszerű feladat. Rá kellett szánnom néhány percet. Nem a legideálisabb sminkalap, legalábbis az első alkalommal ezt gondoltam.
Aznap este azonban megváltozott a véleményem. A Benton krém olyan stabilan tartotta a BB krémet egy egész napon keresztül, hogy a sminkem minősége 12 óra elteltével sem változott semmit. Szó szerint úgy nézett ki este az alapozó az arcomon, mintha előtte sminkeltem volna. Mivel tényleg nem könnyű a Benton krémre sminkelni, ezért akkor alkalmazom ezt, amikor egész napra kell elmennem itthonról, és nem áll módomban sminket javítani napközben.

Első Bentonos nap után este

Az első nap után nagyon izgatott voltam. Türelmetlenségemben csodát vártam. Arról már beszéltem, hogy a sminket elképesztően jól megtartja, de én nem csak egy tartós primert akartam, hanem kellő gondoskodást. Lemostam a sminket, megtöröltem az arcom, és amikor tükörbe néztem, öröm töltött el. Olyan volt látványra a bőröm, mintha még nem mostam volna le az alapozót.
Egészen pontosan, a tónusa sokkal kiegyensúlyozottabb volt, mint előtte. A rosaceás részek elhalványultak. Tapintásra sokkal simább és puhább volt, és a pórusok is zártabbak voltak. Egy nap után ez eléggé látványos változást jelentett. Úgy gondoltam, kipróbálom éjszakai pakolásként is, tényleg nagyon siettettem a folyamatot.
Végigcsináltam azt, mint reggel. Toner, Esszencia, Lágy krém, Koncentrált krém vastagon, majd lefeküdtem aludni.

Első Bentonos nap után reggel

Másnap reggel kicsit elaludtam, így rohanósra sikerült a készülődés. Éppen ezért ébredéskor meg is feledkeztem arról, hogy az arcomat vizsgálgassam. Arclemosáskor vettem észre, hogy valami nagyon megváltozott. A színe sokkal kiegyensúlyozottabb és élettel telibb lett. Ami viszont még furcsább volt, hogy a ráncaim mintha feltöltődtek volna.
Áhh, gondoltam magamban, ezt már tényleg csak belemagyarázom. Lehetetlen, hogy egy nap alatt ilyen változásokra számíthassak. Ennyiben is maradtam magammal. A képen láthatod egyben a teljes csomagot. A kép alatt a teszt folytatódik.

Négy nap múlva

Négy nap alatt teljesen hozzászoktam a Bentonok használatához. A kezdeti türelmetlenség alább hagyott. Teltek a hétköznapok. Majd történt egy furcsaság. Egy barátommal minden héten egyszer együtt vacsorázom. Régi szokásunk, régi barátság. Négy nap „bentonozás” után elérkezett a péntek, és mi találkoztunk.
Először azt hittem, hogy valami vicces van az arcomon, vagy esetleg ételmaradék. Ezért jóval többször mentem ki a mosdóba megvizsgálni az arcomat, ám semmi ilyesmit nem láttam. Végül egyenesen rákérdeztem, hogy miért néz rám ilyen furcsán. Mire ő visszakérdezett. Előre bocsátotta, hogy véletlenül sem akar megbántani, de muszáj megkérdeznie. Szó szerint ezt kérdezte: „Tényleg hiába mondtam el a véleményem erről? Végül csak elmentél botox kezelésre?”

Erre felnevettem, és végtelen jó érzés söpört rajtam végig. Ezt tette a Benton a bőrömmel!

Gazdaságos!

Bár ez a teszt hosszabb lett, mint eredetileg terveztem, még egy apróságot meg kell említenem. Az árát.
Komolyan el kellett gondolkodnom azon, hogy egy ilyen hatású készítmény hogyan lehet ennyire olcsó. Az összes Benton kozmetikum egyenként jóval 6 ezer forint alatt van. Amit fentebb leírtam, a Benton csiga-méh Skin toner, a Benton csiga-méh eszencia, a Benton csiga-méh lotion és a Benton koncentrált arckrém együtt 26.631 forint. A fogyás sebességéből ítélve legalább két-három hónapig elég lesz. Ráadásul a nagy Benton csomaghoz most Benton csiga-méh arcmaszk az ajándék. Azt gondolom, hogy a prémium kategóriás kozmetikumok között ez mélyen ár alatt van. A valódi értékével összevetve ez tényleg egy gazdaságos megoldás.

A Benton kozmetikumok új életet lehelnek a bőrödbe! Rendeld meg saját Benton csomagodat!

Tesztelte: Franky

Hogyan használd a Benton kozmetikumokat? Indítsd el a videót!